A múlt héten Bruce Lee és Jackie Chan szülőhazájában jártam. Régóta szerettem volna megnézni, főleg azóta, hogy Michael Wolf Architecture of Density című szürreális, ottani lakótelepeket bemutató fotósorozatára rábukkantam a neten. Wolf legjobb képeit egyébként könyvben is kiadták Front Door / Back Door címmel, és csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jól érzékelteti a világ egyik legnagyobb népsűrűségével rendelkező államának helyenként igen nyomasztó hangulatát.

Bár Hongkongra a legtöbb ember városként gondol, igazából egy miniállam, a Kínai Népköztársaság két különleges igazgatású területének egyike. Több mint 260 szigetből áll, mérete kb. Budapest kétszeresét teszi ki, lakossága pedig Magyarország népességének kb. kétharmada. Egyike a világ kereskedelmi és gazdasági központjainak. Külön jogrendszere van, saját pénzneme (hongkongi dollár) és bevándorlási törvényei, de persze diplomáciai és honvédelmi ügyekben Kína a főnök. Egyike azon kevés helyeknek, ahol úgy tűnik minden bank adhat ki saját pénzt, mert volt olyan, hogy egyszerre háromféle húszdollárossal fizettem.

Mivel csak pár napom volt a hely felfedezésére, ezért az idő nagy részét a "belvárosban" töltöttem, amiről leginkább azt tudom elmondani, hogy zajos, látványos, színes, kaotikus és mozgalmas, és nem mellékesen elég durva szmog van. Kicsit New Yorkra emlékeztet, csak itt valamivel több a kínai. ;) Aki nyugalomra vágyik, jobban teszi, ha inkább valami csendes kis szigetre menekül a természet szépségeiben gyönyörködni, mert olyat is lehet.

A legjobb látnivaló egyértelműen a városra nyíló kilátás a város mögötti hegytetőről, a Peakről, ahova egy a budavárihoz hasonló oldszkúl siklóval lehet feljutni. A látvány nappal és éjszaka is hihetetlen, nehéz fényképekkel visszaadni az érzést. Hasonló látvány tárul az ember elé a kowlooni öbölmenti sétálóutcáról. Minden nap este 8-kor kezdődik a Symphony of Lights című show, ahol a zene ritmusára váltakoznak Kowloon és a Hongkong-sziget irodaházainak fényei. Elég nagy giccsparádé, de a Schönherzes srácok biztos sírnának a projekt méretei láttán.

A Centralban található majdnem egy kilométer hosszú mozgólépcsőrendszer se semmi, Hongkong furcsa közlekedési eszközeinek egyike. Gyakorlatilag enélkül lehetetlen lenne közlekedni a meredek hegyoldalra épült város különböző szintjei között, így elég sokan használják nap közben. A mozgólépcső mellett rengeteg étterem és kávézó található. Elég hangulatos környék.

Hongkong az egyetlen hely a világon, ahol kizárólag emeletes villamosok járnak. Amellett, hogy marha jól néznek ki, ez az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb módja a városnézésnek. Minden menet két dollárba kerül, hátul kell felszállni, leszálláskor pedig elöl bedobja az ember a pénzt egy tárolóba, és kész.

Kowloonban őrületes mennyiségű neonreklám van, ezért este érdemes végigsétálni a Nathan roadon, valamint benézni a környező utcákba is. A művelethez meglehetősen erős idegek ajánlottak, mert ilyenkor rajzanak ki azok az arcok is, akik mindenáron el akarnak adni az embernek valami szart.

Ha már itt tartunk, annyit elmondanék, hogy a közbiztonság nekem jónak tűnt, persze a cuccokra érdemes figyelni, de a legnagyobb probléma szerintem abból lehet, hogy az embert átverik valami ócska hamisítvánnyal. A Peaken például egy játékboltban megpróbáltak eladni nekem egy PSP-nek látszó tárgyat meg egy távirányítós helikoptert, amit a fickó direkt nekemvezetett (majdnem kiverte a szemem), és miután leesett a földre, nagylelkűen közölte, hogy féláron odaadja. Aha. Jó trükk.

A hongkongiak túlnyomó részt buddhisták, és van egy pár szentély, amit érdemes megnézni. A képeken is látható Chi Lin zárda és a Tízezer Buddha kolostor nagyon szép. Utóbbinál érdemes figyelni, mert elég magasra épült, többszáz lépcsőt kell megmászni, és ráadásul van mellette egy másik hely, ami nem az. Tévedésből én is oda mentem fel először, és amikor lejöttem, akkor szóltak, hogy amit valószínűleg meg akarok nézni, nem egészen ott van.

A Lantau szigeten található óriási Buddha szobrot is érdemes megnézni állítólag, de oda sajnos idő hiányában nem jutottam el. Emellett az útikönyv és a hongkongiak is nagyon ajánlgatták a Happy Valleyben levő lóversenypályát, de azt meg érdeklődés hiányában hagytam ki.

Az éjszakai életről sajnos nem tudok nyilatkozni. Hullafáradtan késő este már nem mentem sehova, pedig csütörtök este Armin lépett fel a hoteltől egy sarokra lévő Club PP-ben. A fáradtság mellett a borsos belépő (14000 HUF) is elvette a kedvem, arról nem is beszélve, hogy most vasárnap Tokióban fog fellépni, és ennyi elég lesz belőle szerintem.

És hogy mi a különbség a tokióiak meg a hongkongiak között? Nos, nehéz ennyire rövid idő alatt messzemenő következtetéseket levonni, de nekem a hongkongiak közvetlenebbnek tűnnek. Nincs az az állandó udvariaskodás, de szerintem ettől függetlenül egyáltalán nem tűnnek bunkónak. Az biztos, hogy sokkal jobban beszélnek angolul, és sokkal kevésbé érdekli őket, hogy milyen ruhákat hordanak. Tokióban mindenki úgy néz ki, mintha most másztak volna ki valami divatmagazinból, és valahányszor találkozom valakivel, mindig nagyon alulöltözöttnek érzem magam. Na, Hongkongban ilyen nincs.

Egy dolgot viszont nem értek, mégpedig azt, hogy miért volt mindenki elájulva attól, hogy tudok pálcikával enni. A japánok ezen nem szoktak túlzottan meglepődni, de a hongkongiak tátott szájjal bámultak. Sok mindent nem értek ebből a világból. :D

Hongkong különleges hely, mindenképpen érdemes egyszer megnézni, de az biztos, hogy semmi pénzért nem költöznék oda. Annak ellenére sem, hogy kellemes 28 fok van novemberben. :)