Annyira bejött a legújabb Myon és Shane54 mixben a Super8+Tab Helsinki Scorchin` Kosheen vokállal feldobott rövid mashupja, hogy nem bírtam ki, és megcsináltam az egész számot...

Super8 vs Tab - Catch You in Helsinki (Myon & Shane54 & HAAP mashup)

Van még olyan, aki nem látta Kutiman mixeit? A fickó zenés-éneklős YouTube videókból rak össze komplett számokat, természetesen klippel együtt. Nem egyszerű! Kedvencem a hármas trekk. Klikk ide!

A változatosság kedvéért ismét egy remix! Kiváncsi voltam, mi történik, ha a Mirror`s Edge főcímdalából a vokált beteszem egy korábbi zeném alá. Hát ez. Vigyázat, dübög! :D

Lisa Miskovsky - Still Alive (HAAP Remix)

A Baptazia trilógia mindenkinek kötelező! Hát még a Super Sunday! ;)

Évente kétszer, tavasszal és ősszel szokták megrendezni a Fuji TV mögötti hatalmas parkolóban a két napos Nagisa zenei fesztivált. A mindenféle zenei stílust felvonultató buli érdekessége, hogy a többi fesztivállal ellentétben rendhagyó módon reggel 9-től este 8-ig tart. Azt mondjuk nem tudom, ki akar reggeli után technóra ugrálni, de a japánoknak vannak ennél furcsább dolgaik is, mint például a bárhol alvás mágikus képessége.

Hétfőn gyönyörű napsütés volt Tokióban, huszonvalahány fok, úgyhogy a délután nagy részét a psytrance színpad környékén töltöttem, ahol a TipWorldös Lucas borzolta a kedélyeket. Csak annyit tudok mondani, hogy akarok ilyet még!

A többi színpad annyira nem fogott meg, lehet azért, mert a psy után minden rohadt lassúnak tűnik. El kell mondanom viszont, hogy ettem egy díjnyertes csirkés-marhás kebabot, ami annyira jó volt, hogy már azért megérte kimenni!

Ja igen, és csináltam rettenet minőségű képeket és videókat a telefonommal, hogy jól teleszemetelhessem velük az internetet:

+ Egy hónap után se lehet bejutni a H&M-be
+ Nagisa, psy színpad 1
+ Nagisa, psy színpad 2
+ Nagisa, experimentál színpad Fuji TV-vel
+ A Sapka magazin multimédiás mellékletéről

(Vigyázat, borzalmas hangminőség :D)

Ha még nem hallottad a 170. (igen, százhetvenedik) Super Eurobeat válogatást, akkor még semmit sem hallottál. Annyit mondok, hogy Go Go Girls - I wanna be fat.

Minden népnek megvan a maga irritáló celebje, akiktől egyszerűen nem lehet szabadulni, még akkor sem, ha ajtót-ablakot bedeszkázva bezárkózik az ember a lakásba és szétveri a tv-t. Nekünk többek között Bódiszilvi jutott, a japánoknak pedig ott van Leah Dizon. Ez a csaj két év alatt úgy lett szupersztár a szigetországban, hogy gyakorlatilag a pucsításon kívül semmihez nem ért. Ez manapság persze már nem annyira meglepő, de a dolog érdekessége, hogy Leah igazából amerikai állampolgár, és - bár félig ázsiai származású -, köze nincs Japánhoz, azon kívül, hogy volt pár fotóalbuma, ami Japánban elég jól fogyott. 2006-ban költözött Tokióba, hogy ott folytassa modell karrierjét, és annak ellenére, hogy se énekelni, se japánul nem tud (mondjuk azóta már biztos magára szedett valamit alapszinten), valakik úgy döntöttek, hogy popsztárt faragnak belőle. Fossa is a számokat, pont most szabadította rá az emberekre második albumát, "Communication!!!" címmel. Ez szerintem még az egyébként is elképesztő mennyiségű szennyet előállító japán pop-idol-stb iparban is meglehetősen durva. De hogy miért írtam le mindezt? Nos, itt az élő példa, hogy van esély nyelvtudás és szakértelem nélkül jól fizető munkát találni Japánban! ;D

PS: Miért választja valaki karriernek a lólengést vagy a gyaloglást???

Ez már régóta kikívánkozott belőlem. Nagyjából két hete volt a Balaton Sound Zamárdiban. Minden teljesen király volt, szeretem a Balatont és nagyon jó volt kb 10 év után újra eljutni a tóhoz. A rendezvény is teljesen korrektül meg volt szervezve, a társaság is jó volt, mi kellhet még? Ja igen, mondjuk jó zene. Mert azt idén otthon hagyták a sztárdídzsék.

Kezdjük Fatboy Slimmel, mert ha jól emlékszem ő volt a legnagyobb betűkkel írva a flájerre. Bírom a zenéjét, de esélyes volt, hogy a Winamp shuffle módjához hasonlót fog alakítani. Egész véletlenül pontosan ez történt. Nagyjából annyit csinált, hogy a színpadon ugrált míg lement az aktuális szám (8 perces számoknál élmény), aztán Monty Python módra ("And now for something completely different") felrakott valami teljesen mást. Fölötte a kivetítőn felirat: "I`m number 1 so why try harder" Milyen találó.

Valakinek mindezt elmondtam és azt a választ kaptam, hogy biztos nem bulizni mentem, hanem hogy a technikáját fikázzam. Én szerettem volna jól érezni magam, de szerintem gáz, ha valaki abból él, hogy dídzsézik, de az elmúlt 10 év alatt nem tudott megtanulni keverni. Ezen kívül szerintem egy mixnek van eleje, közepe meg vége. Ha nincs, akkor valószínűleg Dévényi Tibor van a pultban, de ez a csávó nem dobált pöttyös labdákat, úgyhogy valószínűleg nem ő volt.

Mielőtt a torkomnak ugrik mindenki, akinek "élete legnagyobb bulija volt", le kell szögeznem, hogy persze azért voltak jó pillanatok, például tetszett a Thou shalt always kill Fatboy változata, az Iggy Popos rész is nagyon komoly volt, főleg a vizuál, hát még a Hardfloor - Acperience az X-press 2 - Lazy vokáljával. De az a baj, hogy hiába kezdett tetszeni a zene, DJ Shuffle mindig berakott valami teljesen nem oda illő trekket és ezzel totál tönkrevágta számomra az egészet. A Born Slippyt pedig ugyanúgy be kellene tiltani, mint a Comic Sansot. ;)

Egy kedves Youtube felhasználó egyébként megosztotta az egész Fatboy bulit, klikk ide akit érdekel.

Na de lássuk a másik nagyágyút, Armint. Amekkora bulit csinált tavaly ősszel Tokióban (azt az unokáimnak is mesélni fogom), akkora langyos fos volt, amit Zamárdiban előadott. Persze az előtte játszó Observer is mindent megtett a halál jellegtelen zenéivel, hogy unalomba fulladjon a dolog. Az egyetlen érdekes momentum az volt, amikor egy hatalmas orrú nő elénekelte az I need a miracle-t. Én ekkora orrot esküszöm életemben nem láttam, egyszerűen őrületes volt. Observer amúgy Szigeten is fellép Ferry Corstennel, óvakodjatok mindkettőtől. Eddig két Ferry Corsten bulit sikerült végigunatkoznom, egyet kb 5 éve, egyet meg idén... Ennyit ér a töretlen bizalom! Arminnál jobb az arány, legalább nála egy fellépés tetszett a háromból... :D

Visszakanyarodva a Balaton Soundra, a lányok szerint bár szar volt a zene, Armin legalább szép. Én elhiszem, de attól még nem kellene repülnie mindjárt az első lemez felrakása után, mert visszataszító, amikor egy DJ így játssza az eszét a pultban. Legalább a mix felét várná meg... Mi mondjuk nem bírtuk addig... ;)

Egyébként Mylo jó volt meg Guetta is, de ez az egész sehol nem volt a múlt heti vekeri tavi Campus fesztiválhoz képest, ahol a Folkfree nevű megyar zenekar a Freestylers MC-kkel közösen tekerőlantos kísérettel adta elő a Painkillert, és az még csak a kezdet volt, mert Octo, Solid és Bailey valami olyan elképesztő dnb zúzást produkáltak a koncert után, hogy haza se akartam menni.

Stop DJ worship!

"That was three minutes and nineteen seconds of FUCKING AWESOME."

Mi mást csinálna az ember vasárnap délután, mint hogy három kék fejű őrültet néz, akik PVC csöveken dobolnak meg festéket locsolnak mindenfelé? Persze ennyivel nem lehet összefoglalni a Blue Man Group előadását, de semmi kedvem lelőni az összes poént. Inkább menjetek el október közepén az egyik bécsi koncertjükre. Garantáltan jól fogtok szórakozni! Kedvcsinálónak itt van Donna Summer I Feel Love-jának Blue Man remixe.

HAAP - Mission to MIR

Küldeném mindenkinek aki szereti!

Ezennel hivatalosan is megőrültem, úgyhogy következzen a Lucky Star főcímzenéje trensz stílusban. Tegnap csináltam. Várom a lemezszerződéseket! Ja, és ne aggódjatok, akkor is szóba fogok veletek állni ha betörök vele a slágerlisták élére! :D

Aya Hirano - Motteke! (HAAP Remix)

A szombat hasfájással indult (ha az Elephant nevű ázsiai étterembe akarnak titeket vinni Shibuyában, meneküljetek). Megállított valami tv stáb az utcán, hogy szeretnének velem interjút készíteni és mennyire tudok japánul. Mondom sukoshi, erre elkezdi a nő hogy akkor kérdeznek. De mondom nem feltétlenül fogom ám érteni. Ekkor megpróbálkozott vele angolul, de kb. ötször kellett feltennie a kérdést mire megértettem mi a halált akar. Akkor jött le, amikor elbetűzte a BLOOD szót. Ó mondom (szó szerint), erre elémrakott egy táblát amin 4 japán celeb fotója volt, és megkérdezte, hogy szerintem mi a vércsoportjuk. Mégis honnan a picsából tudjam? :D Széttettem a karom hogy I have no idea és itt el is köszöntünk.

Japánban a nehéz helyzetekben nem a folyamatos begorombulás a jellemző, hanem akármennyire fárasztó vagy, udvariasak és türtőztetik magukat nagyon sokáig, aztán egyszer csak elszakad valami, kimegy a biztosíték és lefittyed a mosoly. Hasonló szituáció zajlott le, amikor a Wire-n próbált egy csaj eladni valami sütit nagyon drágán az egyik ismerősömnek. Ott is már mindent megpróbált szegény lány, hosszú percekig tárgyaltak meg alkudoztak, a végén már odáig jutottak, hogy kő papír ollóval döntik el a dolgot, de mivel az sem járt sikerrel, a csaj arcáról egyik pillanatról a másikra lefagyott a mosoly és lelépett...

Szeretnék írni a buliról is, bár nagyon nehéz szavakba önteni. Kezdjük a tényekkel. Az Ageha a legjobb hely Tokióban, Armin pedig az egyik legjobb trance dj a világon és már vagy 7 éve hallgatom a mixeit legalább. Ezek után meglehetősen nehéz lett volna rosszul érezni magam... Az elefántos gyomorrontás miatt mondjuk nem néztem ki túl jól, szinte semmit nem ettem aznap és emiatt állandóan le akart csúszni a nadrágom, de még ez sem akadályozott meg abban, hogy majdnem 6-ig együtt táncoljak egy lánnyal, akinek szintén utálják a barátai a trance-t. :)

Armin bevetette az összes nagyágyú slágert: volt a saját gyártásúShivers, Racoon - Love You More, Ronski Speed - The Space We Are, Armin - This World is Watching Me; játszott olyan klasszikusokat mint a Perpetuous Dreamer - Sound of Goodbye, volt a System F - Exhale, stb stb... Nem is nagyon emlékszem hogy lett volna üresjárat, zúzás volt végig.

Őrület volt kérem! :)

A fenti homályos kép Koda Kumi szombati koncertjéről származik. Az a helyzet, hogy a marketing áldozatává váltam és kénytelen voltam elmenni megnézni mit művel élőben. Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, pedig egy ágyút is simán be lehetett volna vinni, így ez minden, amivel szolgálni tudok.

Azt mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy ha esetleg másra nem is jó, ismerkedni valószínűleg ideális terep egy Kumi koncert. Provokatív imidzse ellenére rajongói érdekes módon túlnyomórészt nők (elég jók ráadásul), akik érdeklődve nézik az odatévedt gaijinokat. Azt most nem tudom, hogy a koncert miatt néztek igy ránk, vagy egyszerűen Saitamában nem járt még fehér ember (kivéve azokat akik véletlenül rossz vonatra szálltak), de ennyire azért nem szoktak bámulni.

A koncert egész jó volt, Kumi jól szólt, a vizuál is bejött, bár lehetett volna több zúzós trekk, mert azért három lassú szám után lecsúszok a székről. Az egyik számot meg benézte vagy nem tudom, mert újra kellett kezdeni. Valószínűleg elfelejtett énekelni vagy valami ilyesmi... Mindenesetre ment a Freaky, a But, a Cutie Honey, az Ai no Uta meg az összes sléger, úgyhogy szerintem mindenki elégedetten távozott. A csúcspont azt hiszem az volt, amikor felvittek egy csajt a nézőtérről, odakötözték egy székhez, Kumi meg táncolt neki meg az ölébe ült... Ahogy a japánok mondanák, eeeeeeeeee????

Összességében szórakoztató volt, de ha egy ilyen koncertet láttatok, láttátok mindet. Ayumi Hamasaki tavalyi turnéja pontosan ugyanilyen volt, csak más számokkal... :) A leggázabb szerintem az, hogy minden koncert végén kiállnak ezek az előadók pofázni mondjuk valami kínos pillanatról, ami koncert közben történt és akkor jajdevicces, mert a kivetítőn megismétlik... Értem én, mire megy ki a játék, ez az elérhető, barátkozó, jajdekedves sztár imidzs biztos sok lóvét hoz, de minden, csak nem őszinte. Nekem még mindig szimpatikusabb Madonna, aki kb. annyit mond a közönségnek, hogy jump motherfuckers! :)

Ezt a számot mindenesetre rettenetesen eltalálták.

Tavaly nem jutottam el a Takkyu Ishino és barátai által évente megrendezett hatalmas techno hepajra, de idén minden feltétel adott volt, úgyhogy go!

A buli este 6-kor kezdődött, de mi olyan 11 körül érkeztünk a Yokohama Arénához. Odabent épp Takkyu zúzott, a küzdőtérre érve elképesztő fények és vizuál fogadott minket, de a legdurvább megint az volt, mennyire hatékonyan tudják kezelni a japánok a tömegeket. A tánctér szektorokra volt osztva, közöttük pedig folyosók voltak, amiket a szektorokban ugráló emberek száma alapján nyitottak meg és zártak le. Ki persze bármikor ki lehetett menni, csak arra nem volt garancia, hogy ugyanoda vissza tudsz menni még egyszer.

Bár a rendkívül népszerű Takkyu szettje alatt tele volt a tánctér, utána a partyarcok jelentős része lelépett enni vagy felment a nézőtérre és a folyosókra aludni, így szegény Westbam alatt már elég szellős volt az aréna, pedig igencsak kitett magáért az öreg... :)

Összességében jó buli volt, az ára mondjuk elég húzós (12e yen), de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Képekkel sajnos nem tudok szolgálni, Flickr a barátotok!