Then came the buildings.

Tavaly nem jutottam el a Takkyu Ishino és barátai által évente megrendezett hatalmas techno hepajra, de idén minden feltétel adott volt, úgyhogy go!

A buli este 6-kor kezdődött, de mi olyan 11 körül érkeztünk a Yokohama Arénához. Odabent épp Takkyu zúzott, a küzdőtérre érve elképesztő fények és vizuál fogadott minket, de a legdurvább megint az volt, mennyire hatékonyan tudják kezelni a japánok a tömegeket. A tánctér szektorokra volt osztva, közöttük pedig folyosók voltak, amiket a szektorokban ugráló emberek száma alapján nyitottak meg és zártak le. Ki persze bármikor ki lehetett menni, csak arra nem volt garancia, hogy ugyanoda vissza tudsz menni még egyszer.

Bár a rendkívül népszerű Takkyu szettje alatt tele volt a tánctér, utána a partyarcok jelentős része lelépett enni vagy felment a nézőtérre és a folyosókra aludni, így szegény Westbam alatt már elég szellős volt az aréna, pedig igencsak kitett magáért az öreg... :)

Összességében jó buli volt, az ára mondjuk elég húzós (12e yen), de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Képekkel sajnos nem tudok szolgálni, Flickr a barátotok!

Tegnap éjjel alvás helyett séta volt a program, Shinjukuban lakó jetlag-sújtotta lányismerősömmel mászkáltunk a környéken. A JR Station környékén le szerettünk volna ülni valahol, de valami oknál fogva egy rohadt pad sincs sehol, úgyhogy gondoltuk megnézzük a városháza mögötti parkot. Megérkezvén leesett, hogy miért zárják be a parkok nagy részét Tokióban délután: minden egyes padot hajléktalanok foglaltak el. Azért valahol találtunk egyet, de egy idő után bejelentkeztek a szúnyogok és továbbálltunk a városházától egy sarokra lévő Park Hyatt hotelba, ahol a Lost in Translationt forgatták. Be akartunk ülni a bárba, ahol Bill Murray szenvedett minden éjszaka, de sajnos tele volt, úgyhogy ez a program ugrott. Legközelebb foglalunk helyet!

A túra következő állomása Kabukicho, Shinjuku szórakozónegyede volt. Szórakozónegyed alatt Tokióban a szokásos villogó neonfényben úszó játékterem - pachinko - karaoke - nem annyira gyanús bárok - rendkívül gyanús bárok - megmondjuk hol találsz kurvát jellegű szolgáltatások összességéből álló káoszt kell érteni. Az utcákon éjjel is sokan vannak, a különböző vendéglátóegységek alkalmazottai - jamaikai akcentussal beszélő fekák és Rod Stewart hajú japán arcok - pedig az utcáról próbálják becsábítani a potenciális kuncsaftokat. Kabukichoban azért még mindig jobban lehet haladni, mint Roppongiban, de lehet hogy csak azért nem állítottak meg 5 méterenként mert szélesebbek az utcák és egyébként is nővel vagyok és úgy gondolják őt nem érdeklik annyira meztelen román nők.

A dzsungelbe besétálva érdekes látvány tárul az arra tévedők szeme elé. Először is mindenfelé emberek alszanak az utcán. A japánok bárhol, bárhogy és bármikor képesek aludni, metrón, kávézóban, technopartyn, az utca közepén, hídon, esőben, ülve, állva, egyszerűen mindenhogy! Valamelyik este egy gyalogos felüljárón láttam egy jól öltözött fiatal párt aludni. Mindketten ugyanabban a pózban szundítottak békésen, a lány feje alatt valami tök szép papírzacskó volt, pont mintha egy bevásárlóközpontból jöttek volna. Ja, és közben csöpögött az eső. Ezekről simán lehetne egy külön postot írni, ez európai ésszel egyszerűen felfoghatatlan szerintem.

De térjünk vissza Kabukichora. További életképek: az előttünk haladó feltűnően csinos csajt egy bozontos hajú fickó próbálja fűzni, hogy "modellkedjen", pár méterrel odébb egy kisbusz előtt egy nagydarab állat oszt egy kurvát aki remegve és leszegett fejjel hallgatja a főnököt, megint pár méterrel arrébb egy másik kisbuszban fotóznak valami gyanúsat, még kicsit odébb pedig egy hosszú fehér limo áll egy óriási fal előtt, ami tele van hostok fotóival... Ezt el kell magyaráznom. Már nem csak olyan van, hogy a szerencsétlen lúzer kínjában a gatyáját is rákölti két órányi beszélgetésre valamelyik hostesscsajjal, hanem úgy tűnik, ilyen jellegű szolgáltatásra a nők körében is komoly igény van. Mondjuk nem értem, miért jó bárkinek színlelt érdeklődésért egy valag pénzt fizetni, illetve vannak teóriáim, de ebbe inkább nem megyek bele, mert elég depresszívek. :)

Párszáz méterre ettől a zajos káosztól egy meglepően csendes negyed, a mindössze öt nagyon szűk utcából álló Golden Gai húzódik. A környék eredetét nem ismerem, de az a lényeg, hogy rengeteg kis házból áll, amelyek mindegyikét egy-egy bárrá alakították át. Ezek a helyek tényleg kicsik - átlag 5-6 vendég fér el bent - és nagyon hangulatosak. Mivel mindegyiknek megvan a maga pár fős törzsközönsége, nem feltétlenül látják szívesen az idegeneket, de - ahogy egy másik oldalon is írták - ha mosolyognak bentről, be lehet menni. Engem annyira nem érdekelnek ezek a helyek, de biztos van, akit igen.

Mivel közben későre járt, elindultunk hazafelé. Ekkor metró már rég nem volt, taxizni meg nem volt kedvem, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hazagyalogolok. A Shinjuku - Ginza távot 80 perc alatt sikerült teljesíteni, ami nem olyan vészes, de asszem legközelebb azért inkább taxival megyek. :)

Tokióban is népszerű sport a társasházépítés, csak itt kicsit mások a méretek meg valamivel komolyabb a körítés. Összeszedtem pár nemrég elkészült, környékbeli projekt weboldalát, hogy legyen mit nyomogatni.

A lent felsorolt helyek bármelyike nagyon menő, csak ajánlani tudom őket. Kellemes, nyugis környéken vannak, négyből három vízparton, és bár nincsenek a központban, Tokió fontosabb pontjai mindenhonnan gyorsan elérhetőek, a kilátás pedig elképesztő egy felsőbb emeleti lakásból. Ezekből kifolyólag az árak nem diszkont jellegűek: egy 50 négyzetméteres lakás 65 millió forint körül kezdődik, egy 100 négyzetméteresért pedig minimum 160 milliót kell kicsengetni. Nyilván ez szintenként emelkedik és a határ - ahogy az szokott lenni - a csillagos ég.

Mit lehet még erre mondani? Irány a lottózó :D

+ Always Ginza

+ Beacon Tower Residence
+ Beacon Tower Residence (összefoglaló)

+ Brillia Mare Ariake
+ Brillia Mare Ariake reklám Madonnával

+ Toyosu Tower

Fotó: Beacon Tower Residence site

Koda Kumi romlásba dönt mindenkit! (Esküszöm nem keresem ezeket, az egyik metróállomás 200 méteres körzetében volt mind.)

Tömeg, Mario, Dzsekk és mások!

Comiket 72 arcok, második nap. Chibában meg fúrnak Dzsordzsklúniék vagy mi a francért van földrengés állandóan? Gyanús.

Ismét Tokióból jelentkezem. Azt hittem soha nem érkezek meg, Münchenben 7 órát kellett várni a csatlakozásra. Még szerencse, hogy ilyen kényelmesek a várótermi ülések, követve más példáját egyszerűen lefeküdtem aludni. A müncheni reptér egyébként roppant érdekes, még Private bolt is van, méghozzá egy kupac műfasszal a kirakatban. Remélem sok ilyen nyílik még, unalmas már a sok dutyi frí shop.

Sose fogom megérteni, hogy miért versenyeznek a légitársaságok, hogy ki tud szarabb kaját felszolgálni. Sushi, soba noodles meg beef stroganoff együtt. Adjatok pörköltet vagy szendvicset vazze, hát mi ez már? Ha rágondolok rámjön a hányinger. A pilóta legyen profi, a szerelő húzzon meg rendesen minden csavart, a gólya kerülje ki a hajtómúvet, ezt a nevetséges gurmé kaja témát meg felejtsük már el szerintem.

A jetlaget amúgy már nagyrészt sikerült kiheverni. Schobert Norbi blogját viszont talán sose...

De hogy valami relevánsat is írjak, ma kezdődött a Comiket 72. Még szerencse, hogy csak egy órával a nyitás után mentem ki, mert még így is kb. 50 ezer ember állt sorba a bejáratnál. Egyébként nem vagyok Filip, először nagyon óvatosan kb 20-30 ezer főre tippeltem a hömpölygő emberfolyamot, de aztán ellenőriztem a tavalyi látogatottsági adatokat (több, mint 150 ezer júzer per nap!) és garantáltan megvan az 50. Szerencsére viszonylag gyorsan mozgott a sor, de így is kb egy óráig tartott eljutni a bejáratig. Nem kicsit népszerű a rendezvény...

A fotózást a tömeg és az elképesztő meleg miatt elég hamar feladtam, de azért lett egy pár kép. Holnap ismét megpróbálom a lehetetlent! :)

Just get yourself high
Do it again
Just get yourself high
Do it again
Just get yourself high
Do it again

A jobban sikerült képeket felraktam Flickr-re is, lehet egyszerűbb brózolni... :) Hevfán!

Elnézést a lassulásért, most egy kis nyári szünet következik. Viszont addig is, ha szeretitek az animét, mindenképpen nézzétek meg a Toki wo Kakeru Shoujo-t (angol címe The Girl who Leapt Through Time), ugyanis ez az egyik legszebb és legkedvesebb japán rajzfilm, amit valaha is láttam. Hivatalos külföldi rilíz még nincs, de a fansub már elérhető egy ideje. Jútúbon van trailer is, de higgyétek el, hogy jó ;)

Míg az antiakármi huligánok szétverik Rostockot, a japán fiatalok valami egész mással vannak elfoglalva... Nem tudom melyik rosszabb :D

Úgy tűnik Akihabarában a legújabb trendet a maid cafék mellett a dalszövegíró-énekes iskoláslányok képviselik, akik egyszemélyes koncerteket adnak vasárnap délutánonként a potenciális rajongóknak. Azt nem lehet tudni, hogy valójában mekkora gépezet van mögöttük, de mindenesetre az előadás kellékei beleférnek egy sporttáskába - nem kell más hozzá, csak egy rózsaszín iPod Nano, egy mikrofon, egy kis hangfal és egy adag kézzel írt, fénymásolt flyer (amit ha lesz rá alkalmam, bescannelek mindenki legnagyobb örömére), és már el is lehet indulni a sztársághoz vezető rögös úton.

Van ez a Tokyo Friends Club nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak mindenféle bulikat, ahol külföldiek és helyiek ismerkedhetnek egymással. Mivel ez már önmagában is nagyon gyanúsan hangzik, szeretném leszögezni, hogy nem saját ötlettől vezérelve mentem, hanem hívtak. :)

Ahelyett, hogy komolyabb fikázdát indítanék, íme az est legemlékezetesebb pillanatai:

- idegesítő Moby-klón külföldiek hangoskodnak a pultnál (valaki mondja már meg hol gyártják ezeket és miért nem képesek kussolni);

- ismerkedős buliban vagyok és kurvára nincs kedvem ismerkedni;

- beszélünk valami nőkkel, bekapcsolódik egy ausztrál csávó, elkezdi a HAJAMAT DICSÉRNI, utána meg megkérdezi hogy hogy hívják "azt a szobrot Budapesten" (mégis melyiket :D);

- várom hogy végre takarodjon már az a vöröshajú colos majom az EGYETLEN szimpatikus nő mellől, erre az ismerőseim képesek odahozni két teljesen érdektelen, lerázhatatlan csajt akik elkezdenek a magánéletemről érdeklődni;

- zárásra azért mission accomplished, megvan a helyes fogorvosi asszisztensnő címe, de nem tudom... Gyökértömés közben randira hívni, az igen, de így? Hol van ebben a romantika? :D

Csak a legvégső esetben ajánlom ezt a bulit.

Ez a játék még a Porrasturvatot is veri.