A japán juharfák ősszel nagyon látványosak.
Helyszín: Rikugien park, Ikebukuro.

Pár kép ömlesztve Ginzából és a környékéről.

A múlt héten Bruce Lee és Jackie Chan szülőhazájában jártam. Régóta szerettem volna megnézni, főleg azóta, hogy Michael Wolf Architecture of Density című szürreális, ottani lakótelepeket bemutató fotósorozatára rábukkantam a neten. Wolf legjobb képeit egyébként könyvben is kiadták Front Door / Back Door címmel, és csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon jól érzékelteti a világ egyik legnagyobb népsűrűségével rendelkező államának helyenként igen nyomasztó hangulatát.

Bár Hongkongra a legtöbb ember városként gondol, igazából egy miniállam, a Kínai Népköztársaság két különleges igazgatású területének egyike. Több mint 260 szigetből áll, mérete kb. Budapest kétszeresét teszi ki, lakossága pedig Magyarország népességének kb. kétharmada. Egyike a világ kereskedelmi és gazdasági központjainak. Külön jogrendszere van, saját pénzneme (hongkongi dollár) és bevándorlási törvényei, de persze diplomáciai és honvédelmi ügyekben Kína a főnök. Egyike azon kevés helyeknek, ahol úgy tűnik minden bank adhat ki saját pénzt, mert volt olyan, hogy egyszerre háromféle húszdollárossal fizettem.

Mivel csak pár napom volt a hely felfedezésére, ezért az idő nagy részét a "belvárosban" töltöttem, amiről leginkább azt tudom elmondani, hogy zajos, látványos, színes, kaotikus és mozgalmas, és nem mellékesen elég durva szmog van. Kicsit New Yorkra emlékeztet, csak itt valamivel több a kínai. ;) Aki nyugalomra vágyik, jobban teszi, ha inkább valami csendes kis szigetre menekül a természet szépségeiben gyönyörködni, mert olyat is lehet.

A legjobb látnivaló egyértelműen a városra nyíló kilátás a város mögötti hegytetőről, a Peakről, ahova egy a budavárihoz hasonló oldszkúl siklóval lehet feljutni. A látvány nappal és éjszaka is hihetetlen, nehéz fényképekkel visszaadni az érzést. Hasonló látvány tárul az ember elé a kowlooni öbölmenti sétálóutcáról. Minden nap este 8-kor kezdődik a Symphony of Lights című show, ahol a zene ritmusára váltakoznak Kowloon és a Hongkong-sziget irodaházainak fényei. Elég nagy giccsparádé, de a Schönherzes srácok biztos sírnának a projekt méretei láttán.

A Centralban található majdnem egy kilométer hosszú mozgólépcsőrendszer se semmi, Hongkong furcsa közlekedési eszközeinek egyike. Gyakorlatilag enélkül lehetetlen lenne közlekedni a meredek hegyoldalra épült város különböző szintjei között, így elég sokan használják nap közben. A mozgólépcső mellett rengeteg étterem és kávézó található. Elég hangulatos környék.

Hongkong az egyetlen hely a világon, ahol kizárólag emeletes villamosok járnak. Amellett, hogy marha jól néznek ki, ez az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb módja a városnézésnek. Minden menet két dollárba kerül, hátul kell felszállni, leszálláskor pedig elöl bedobja az ember a pénzt egy tárolóba, és kész.

Kowloonban őrületes mennyiségű neonreklám van, ezért este érdemes végigsétálni a Nathan roadon, valamint benézni a környező utcákba is. A művelethez meglehetősen erős idegek ajánlottak, mert ilyenkor rajzanak ki azok az arcok is, akik mindenáron el akarnak adni az embernek valami szart.

Ha már itt tartunk, annyit elmondanék, hogy a közbiztonság nekem jónak tűnt, persze a cuccokra érdemes figyelni, de a legnagyobb probléma szerintem abból lehet, hogy az embert átverik valami ócska hamisítvánnyal. A Peaken például egy játékboltban megpróbáltak eladni nekem egy PSP-nek látszó tárgyat meg egy távirányítós helikoptert, amit a fickó direkt nekemvezetett (majdnem kiverte a szemem), és miután leesett a földre, nagylelkűen közölte, hogy féláron odaadja. Aha. Jó trükk.

A hongkongiak túlnyomó részt buddhisták, és van egy pár szentély, amit érdemes megnézni. A képeken is látható Chi Lin zárda és a Tízezer Buddha kolostor nagyon szép. Utóbbinál érdemes figyelni, mert elég magasra épült, többszáz lépcsőt kell megmászni, és ráadásul van mellette egy másik hely, ami nem az. Tévedésből én is oda mentem fel először, és amikor lejöttem, akkor szóltak, hogy amit valószínűleg meg akarok nézni, nem egészen ott van.

A Lantau szigeten található óriási Buddha szobrot is érdemes megnézni állítólag, de oda sajnos idő hiányában nem jutottam el. Emellett az útikönyv és a hongkongiak is nagyon ajánlgatták a Happy Valleyben levő lóversenypályát, de azt meg érdeklődés hiányában hagytam ki.

Az éjszakai életről sajnos nem tudok nyilatkozni. Hullafáradtan késő este már nem mentem sehova, pedig csütörtök este Armin lépett fel a hoteltől egy sarokra lévő Club PP-ben. A fáradtság mellett a borsos belépő (14000 HUF) is elvette a kedvem, arról nem is beszélve, hogy most vasárnap Tokióban fog fellépni, és ennyi elég lesz belőle szerintem.

És hogy mi a különbség a tokióiak meg a hongkongiak között? Nos, nehéz ennyire rövid idő alatt messzemenő következtetéseket levonni, de nekem a hongkongiak közvetlenebbnek tűnnek. Nincs az az állandó udvariaskodás, de szerintem ettől függetlenül egyáltalán nem tűnnek bunkónak. Az biztos, hogy sokkal jobban beszélnek angolul, és sokkal kevésbé érdekli őket, hogy milyen ruhákat hordanak. Tokióban mindenki úgy néz ki, mintha most másztak volna ki valami divatmagazinból, és valahányszor találkozom valakivel, mindig nagyon alulöltözöttnek érzem magam. Na, Hongkongban ilyen nincs.

Egy dolgot viszont nem értek, mégpedig azt, hogy miért volt mindenki elájulva attól, hogy tudok pálcikával enni. A japánok ezen nem szoktak túlzottan meglepődni, de a hongkongiak tátott szájjal bámultak. Sok mindent nem értek ebből a világból. :D

Hongkong különleges hely, mindenképpen érdemes egyszer megnézni, de az biztos, hogy semmi pénzért nem költöznék oda. Annak ellenére sem, hogy kellemes 28 fok van novemberben. :)

Hoztam az egyik csajnak egy Magyarországról szóló fotóalbumot. Elég szép képek vannak benne, nem is orbitális méretű, nincs is száz kiló, szóval ideális ajándék. Nem volt egyszerű találni egyébként olyan albumot, amit szívesen adnék oda bárkinek is. Némelyik olyan ocsmány, hogy az valami egészen elképesztő. De most komolyan, hogy lehet elcseszni egy fotóalbum dizájnját? Meg ha már itt tartunk, hogy lehet Verdanával szedni bármit is? Eddig csak A/4-es papírra nyomtatott "A PISZOÁR NEM MŰKÖDIK" feliratokat tervezett a dizájner Wordben, vagy mi?

Mivel a képek szépek, a Verdanával most az egyszer kiegyeztem, és a könyvnek szerencsére nagy sikere volt. A gólyára mondjuk azt hitték a lányok, hogy pelikán, és a hattyúkból is majdnem az lett, ezért felajánlottam, hogy legközelebb valami madarakról szóló könyvet hozok. Arról pedig nem kell tudniuk, hogy a Japánban őshonos állatok közül én is csak a csivavát meg a Hello Kittyt ismerem fel!

Akkor most sokak kérésére következzen a tokiói szállásom, ami egy teljesen szabványos japán társasházi lakás - kicsi és drága. Léteznek persze naaagy társasházi lakások is, de azokhoz minimum valami félig híres popsztárnak vagy bankvezérnek kell lenned, főleg, ha olyat szeretnél, aminek az ablaka nem a szomszéd ház falára néz. Persze nem mindenkinek jut ilyen karrier, úgyhogy az egyedülálló fiatalok közül sokan - ha nem otthon laknak - ilyen és ehhez a mindössze 20 négyzetméteres, egyszobás lakáshoz hasonló helyeken tengetik mindennapjaikat. Nagyobb egyébként is teljesen felesleges lenne, úgyis csak aludni járnak haza. Pároknak azért már nem ajánlanám, szerintem ha nincsenek leválasztott helyiségek, annak előbb-utóbb késelés a vége!

A Baptazia trilógia mindenkinek kötelező! Hát még a Super Sunday! ;)

Évente kétszer, tavasszal és ősszel szokták megrendezni a Fuji TV mögötti hatalmas parkolóban a két napos Nagisa zenei fesztivált. A mindenféle zenei stílust felvonultató buli érdekessége, hogy a többi fesztivállal ellentétben rendhagyó módon reggel 9-től este 8-ig tart. Azt mondjuk nem tudom, ki akar reggeli után technóra ugrálni, de a japánoknak vannak ennél furcsább dolgaik is, mint például a bárhol alvás mágikus képessége.

Hétfőn gyönyörű napsütés volt Tokióban, huszonvalahány fok, úgyhogy a délután nagy részét a psytrance színpad környékén töltöttem, ahol a TipWorldös Lucas borzolta a kedélyeket. Csak annyit tudok mondani, hogy akarok ilyet még!

A többi színpad annyira nem fogott meg, lehet azért, mert a psy után minden rohadt lassúnak tűnik. El kell mondanom viszont, hogy ettem egy díjnyertes csirkés-marhás kebabot, ami annyira jó volt, hogy már azért megérte kimenni!

Ja igen, és csináltam rettenet minőségű képeket és videókat a telefonommal, hogy jól teleszemetelhessem velük az internetet:

+ Egy hónap után se lehet bejutni a H&M-be
+ Nagisa, psy színpad 1
+ Nagisa, psy színpad 2
+ Nagisa, experimentál színpad Fuji TV-vel
+ A Sapka magazin multimédiás mellékletéről

(Vigyázat, borzalmas hangminőség :D)

Most olvastam, hogy a japán rendőrök elkaptak egy huszonéves magyar gyereket, aki valahol Osakában szétgraffitizett egy vonatot a haverjaival. Akkor egyúttal emlékezzünk meg a múlt heti brit arcról is, aki miután pucérra vetkőzött és megmártózott a császári palota körüli vizesárokban, kb egy órán át kergetőzött a zsarukkal, és a helyszínen készült felvételek tanúsága szerint nem mindig ő menekült! :D

Ic ö bjútiful déj! Kipróbáltam ma a Mirror's Edge-et! Annyit tudok mondani, hogy úristen! Már nem kell sokat várni a megjelenéséig, november végén boltokba kerül az Xbox és a PS3 verzió. Elvileg PC-re is kijön, de ki akar ezzel PC-n játszani? Minimum mozivászon méretű TV kötelező! :D

Elég nagy felhajtást csaptak a TGS-en a szintén sokak által várt Little Big Planetnek is, ami viszont már októberben kijön PS3-ra. A Sony valószínűleg jó üzletet csinált ezzel a cuccal, biztos vagyok benne, hogy sokan fognak emiatt (is) a PS3 mellett dönteni.

Csippelt Wii tulajok fognak örülni a Taiko no Tatsujin című japán dobolós játéknak, amihez természetesen megfelelő kontroller is van, na persze nem akkora, mint a játéktermekben, úgyhogy csak mértékkel lehet őrjöngeni! :)

PSP-re jön a Loco Roco 2 és a Patapon 2, mindkettővel lehetett játszani a TGS-en, szóval az a gyanúm, hogy ezek is kint lesznek a karácsonyi szezonban...

Most nem csináltam túl sok képet, szorri!

Vajon hogyan került a képen látható cucc a LaLaport Toyosu bevásárlóközpontba? Ez még a tavalyelőtti táskát is übereli...

Jól nyomja

Közel két év telt el a hadonászós konzol európai megjelenése óta és gyakorlatilag azóta nem jelent meg rá három olyan játék, amire érdemes lenne öt percnél többet vesztegetni. Azért ez elég lehangoló, főleg, hogy Xboxra - és most már PS3-ra is - egymás után jönnek ki a jobbnál jobb cuccok. GTA4, valaki?

Annak idején úgy voltam vele, hogy oké, gyenge a grafika, majd akkor legalább a játékmenetre helyezik a hangsúlyt a fejlesztők. Na most ezt ott néztem be, hogy ez maximum a Nintendo fejlesztőre jellemző, a többi cég konkrétan leszarja és futószalagon gyártják a gagyibbnál gagyibb játékokat. Mondhatni igazából pont azt a minőséget hozzák, amit ez a hulladék gép megérdemel.

A Wii-t a mozgásérzékelős kontroller tette népszerűvé igazán. Nos, a Wii Sportson kívül eddig egy olyan játékot nem láttam, ahol sok értelme lett volna ennek a technológiának. A legtöbb esetben egyáltalán nincs rá szükség, mert nem javít a játékélményen, ha pedig szükség van rá, akkor meg nem működik igazán jól. Valószínűleg ezért dobták össze nemrég azt az irányítóhoz csatlakoztatható kiegészítőt, amitől elvileg javul a mozgáskövetés. Persze az sem utolsó szempont, hogy így még több műanyag szart lehet eladni. Normális játékok azok továbbra sem lesznek, de ez az apróság úgy tűnik senkit sem zavar, különben nem vezetné állandóan a Wii az eladási listákat.

Számomra az utolsó csepp a pohárban az egyébként minden rendes gamert sokkos állapotba hozó idei E3-as Nintendo sajtótájékoztató volt. Amikor a játékipar legfontosabb eseményén a színpadon egy ötvenes nő snowboardozik Wii Fit matracon és az a legnagyobb fejlesztés, hogy virtuális frizbit tudsz dobálni a virtuális kutyádnak, asszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy eljött a vég. Ezennel megszabadulok ettől a szemétkupactól és megpróbálok egy szebb korra emlékezni, amikor a Nintendo még nem a nyugdíjasotthonokat célozta be termékeivel.

Novemberben dől el, ki lesz a következő amerikai elnök. Szakértő módjára összefoglaltam a lényeget, hogy mindenki képben legyen és ne kelljen minden szart elolvasni! A lényeg, hogy a jelenleg a feka arc (Obama) verseng az öreg tatával (McCain), nemrég választottak alelnökjelöltet maguknak, és most pedig bemutatom mindegyiket.

Obama lényegében egy hatalmas lufi. Az a szerencséje, hogy felkapták, mert egyrészt még nem volt fekete elnök, másrészt meg félreértik a kampányát, mert ugye a change aprópénzt is jelent, és hát ki nem örül egy kis pénznek! Háhá, de szar vicc... Mindegy, van egyszerű, nagyszerű és időszerű szlogen, és úgy tűnik vevők rá az emberek, mert változás az tényleg kellene. Persze a tapasztalat azt mutatja, hogy a politikusoknál a változás azt jelenti, hogy még azt is tönkreteszik, ami addig működött, de álmodozni azért jó! ;) Saját pártjában egyébként egyetlen komoly ellenfele Hillary Clinton volt, de az emberek inkább a saját dobhártyájukat szakították be, mint hogy annak a szörnynek a beszédeit hallgassák, úgyhogy szerencsére még épp időben kidőlt a versenyből!

McCain ennél sokkal többet tett le az asztalra. Ő például abból próbál politikai tőkét kovácsolni, hogy egyszer megkínozták Vietnámban. Persze nagy teljesítmény, hogy így 143 évesen minden biológiai és fizikai törvényt meghazudtolva még mindig él, de azért nem árt, ha az elnökjelölt nem fél lábbal a sírban van, mert elvileg 4 évet csak ki kellene tölteni valahogy. McCain egyébként liberálisnak számít a meglehetősen konzervatív republikánusok között (ő például biztos nem akarná evolúció helyett a teremtést taníttatni), így mindenki elképzelheti milyen ijesztő figurákkal számolt le a jelölésekért folytatott harcban. Hála istennek! ;)

Na de lássuk, kik lesznek az alelnökjelöltek! Nos, Obama nagyon okosan távol tartotta magát a mindenkit halálra idegesítő Hileritől, így talán még esélye is van, hacsak nem unják meg addig az emberek. Taktikusan egy fehér öregembert választott maga mellé, mert megijedt a közvéleménykutatástól, ami szerint az emberek nagy része az elnököt ősz hajú, fehér öregemberként képzeli el. Elvileg meglehetősen tapasztalt a partnere, ami jól jöhet, mert mindig azt vagdosták Mr. Change fejéhez, hogy zöldfülű. Sajnos semmi vicceset nem tudok mondani a fickóval kapcsolatban azon kívül, hogy bidére emlékeztet a neve.

Mindenki úgy gondolta, hogy Bidennel Obama jól feladta a labdát a republikánusoknak. A rafinált McCain azonban nem ijedt meg attól, hogy az ellenfélnek is van már fehér öregembere. "Nesze vazze" - mondta, és előhúzta a kalapból az alaszkai fegyverbuzi kormányzóasszonyt, aki egyébként valószínűleg az északi állam népsűrűségének a megduplázásán dolgozik, mert öt gyereke van és már az egyik - 17 éves - lánya is terhes. Ez egy igazi turbó Bree Van De Kamp, aki még a McCaint gyanúsan méregető hárdkór konzervatívok szívét is meg fogja melengetni!

Hát ezek vannak. Egyik jobb, mint a másik nem? Attól félek, akárhogy is lesz, az USD/HUF nem nagyon fog javulni... ;) Mindenesetre most már ti is nagyon okosak lettetek, úgyhogy mehetek végre aludni! (Ja, és elnézést az offtopicért, de kell hasznos tartalom is a blogra néha!)

Ha még nem hallottad a 170. (igen, százhetvenedik) Super Eurobeat válogatást, akkor még semmit sem hallottál. Annyit mondok, hogy Go Go Girls - I wanna be fat.

Minden népnek megvan a maga irritáló celebje, akiktől egyszerűen nem lehet szabadulni, még akkor sem, ha ajtót-ablakot bedeszkázva bezárkózik az ember a lakásba és szétveri a tv-t. Nekünk többek között Bódiszilvi jutott, a japánoknak pedig ott van Leah Dizon. Ez a csaj két év alatt úgy lett szupersztár a szigetországban, hogy gyakorlatilag a pucsításon kívül semmihez nem ért. Ez manapság persze már nem annyira meglepő, de a dolog érdekessége, hogy Leah igazából amerikai állampolgár, és - bár félig ázsiai származású -, köze nincs Japánhoz, azon kívül, hogy volt pár fotóalbuma, ami Japánban elég jól fogyott. 2006-ban költözött Tokióba, hogy ott folytassa modell karrierjét, és annak ellenére, hogy se énekelni, se japánul nem tud (mondjuk azóta már biztos magára szedett valamit alapszinten), valakik úgy döntöttek, hogy popsztárt faragnak belőle. Fossa is a számokat, pont most szabadította rá az emberekre második albumát, "Communication!!!" címmel. Ez szerintem még az egyébként is elképesztő mennyiségű szennyet előállító japán pop-idol-stb iparban is meglehetősen durva. De hogy miért írtam le mindezt? Nos, itt az élő példa, hogy van esély nyelvtudás és szakértelem nélkül jól fizető munkát találni Japánban! ;D

PS: Miért választja valaki karriernek a lólengést vagy a gyaloglást???