Na, meglett a hatása a hétvégi jó időnek, lázas vagyok és fáj a torkom. Elmentem ma délelőtt a Roppongi Hills aljába az egyetlen gyógyszertárba amit ismerek, valami recept nélküli megfázás elleni cuccot keresni. Kicsit nehéz, ha az ember nem tud olvasni. Muszáj voltam a rajzokra hagyatkozni. Szerencsére találtam valamit, amire rá volt rajzolva egy lázas meg egy torokfájós ember. Meg vagyok mentve! Ebédnél természetesen mi mást, mint ugyanannak a gyógyszertárláncnak egy másik boltját láttam az irodától 1 percre.

Nem mondhatom, hogy szerencsém van a goapartikkal. Az még oké, hogy egy világ végén lévő, felhőbe burkolózott sípálya aljában tartották a bulit legalább ezer méter magasan (15 fok, nyamm), de még egy tájfun is benézett, aminek következtében folyamatosan esett az eső és bokáig ért a sár, így hiába volt a zene nagyon jó és hiába következtek egymás után olyan nevek, mint Astrix, Skazi, Infected Mushroom, Eskimo etc, egyszerűen képtelen voltam kikapcsolódni. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy érkezésünk után kb 5 perccel valaki megbotlott mellettem a színpad elé leterített ponyvában (ami később teljesen elmerült a dzsuvában és eggyé vált a földdel valószínűleg) és nyakig beterített sárral. A japánok egyébként teljesen lazán álltak hozzá a tragikus időjárási helyzethez, egyszerűen fogták magukat és hazamentek gumicsizmáért. Sőt, az élelmes szervezőknek köszönhetően később már a partin is lehetett venni, de addigra nekem már tökmindegy volt. A hangulat a borzasztó idő ellenére is hatalmas volt. Ha nincs ez a köcsög tájfun, a Gathering életem egyik legnagyobb élménye lehetett volna.

Bocs a postok ritkulásáért! Mindez annak tudható be, hogy rengeteg munkám lett hirtelen és késő estig egy japán fejlesztőcég irodában ülök, ami amúgy rettentően szórakoztató ugyanis mindenki beszélgetni akar, de egyben nagyon fárasztó is, meg hát fotótéma se akad túl sok.

Múlt hét pénteken elmentünk pár ismerőssel bulizni Roppongiban egy Vanilla nevű helyre, ami - mint utóbb kiderült - valószínűleg az egyik leggázabb a városban. Minden szinten más zene megy, de mind fos. Még sokmindent el lehetne róla mondani, de nem akarok túl vulgáris lenni. Ha létezik pokol, olyasmi lehet mint a Vanilla. Szerencsére kb. fél óra után leléptünk. Én már korábban is el akartam tűnni, de mivel nem egyedül mentem nem tehettem meg. Már alig bírtam cérnával, amikor jött a japán ismerősöm lila fejjel, hogy a vanillás japán lányok köcsögök, mert csak a külföldiekkel hajlandóak táncolni, úgyhogy otthagytuk a helyet és ezzel megmenekültem. :D

Mivel a péntek ilyen szarul sikerült, szombaton muszáj volt valami jónak történnie. Irány Tokió leghíresebb klubja, a Vanillától kb két sarokra lévő Velfarre, ahol minden szombaton trenszparti van, érdekes módon este 7-től éjjel 1-ig. Vész esetére felírtam egy másik helyet is, de meglepetésemre a Velfarre annyira jó volt, hogy végigugráltam az egész estét és már máshova nem is mentem utána. Nem volt tömeg, jók voltak a fények, jó volt a zene és a hangulat is!

Vasárnap Omotesandóba mentem (lásd Kiddy Landes post). Nagy örömömre találtam egy cipőboltot, mert a kedvenc és egyetlen pár cipőm kezd szétszakadni és valamit szereznem kell hamarosan, viszont hamar letörték a lelkesedésemet, mert szinte semmiből nem volt 44-es...

Omotesando mellett van Harajuku, vasárnap ott gyűlnek össze a cosplayes fiatalok az állomás melletti hídon, de a Comikethez képest elég halovány a felhozatal. Ha az ember továbbmegy, a Yoyogi parkban köt ki, ahol ilyenkor kb 10 méterenként van egy-egy ingyenkoncertet adó amatőr zenekar. Sokan közülük még demo cd-t is adnak, vigyed ha tetszik. Érdemes ezt összevetni az otthoni helyzettel, ahol egy OSZK nevű szarházi banda élősködik a zenészeken, akik lényegében nem léphetnek fel egy papír nélkül ami igazolja hogy ők értenek hozzá (és amit megszerezni persze sokba is kerül). Meglehetősen hányingerkeltő ez a népművelésnek álcázott pénzlenyúlás, de megszokhattuk már. Azt, hogy mi az értékes és ki tehetséges, nem egy nagyon okos bizottság fogja eldönteni, hanem az emberek maguk. Meg különben is, ha szar zenét akarok hallgatni, szar zenét fogok hallgatni. A Yoyogi parkban mindenesetre vasárnap biztosan talál az ember jó zenét, és ugyanitt kötelező megnézni a belőtt sérójú bőrkabátos japán rockabilly fanatikusokat is, mert egyszerűen beszarás az a mozgás amit előadnak.

Hétvégén psytrance fesztivál lesz Tsumagoiban (Nagano prefecture) többek között Infected Mushroommal. Ikimashou! Sajnos valószínűleg egész héten esni fog az eső, remélem azért nem mossa el a bulit. Jelenleg az egész iroda azt próbálja meg kideríteni, hogy lehet oda eljutni. Beszámoló és képek ASAP!

A Kiddy Land játékboltban jártam ma Omotesandoban. Mivel megőrülök a japán karakterdizájnért, gondoltam megosztom mi a menő errefelé manapság...

A 2003-ban dollármilliárdokért felhúzott Roppongi Hills épületközpont legfontosabb elemében, az 54 emeletes Mori Tower felső szintjén található a város legjobb kilátója. Nem túl olcsó, de a Tokyo Tower sem az, és ott ráadásul állandóan tömeg van. A Mori Towerben akár hajnali 1-ig is lehet mászkálni és szerencsére késő este alig vannak páran. Csend van, nyugalom és félhomály, ja és kényelmes fotelek meg kanapék mindenütt. Az alsóbb szinteken egyébként irodák vannak (Konami, Yahoo, ilyesmik), de egy múzeum, valamint jópár bolt és étterem is található az épületben. Ideális randihely.

Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki rángatja az ágyat. Felültem. Sehol senki, ágy mozog, lámpa billeg. Hmmm... Ekkor egy kicsit kezdett gyanússá válni a dolog, és elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mi a halált kell csinálni ha földrengés van, főleg ha összesen egy db gatya van az emberen. Gatyában mégiscsak ciki lenne kirohanni a folyosóra, főleg ha csak ilyen kellemesen ringatózik az épület. Kiröhögnének a japánok, hogy minden kis szartól megijedek. De mi lesz, ha bedurvul? Most akkor öltözzek fel vagy ne? Szerencsére míg ezek a mélyenszántó gondolatok foglalkoztattak a probléma önmagától megoldódott és az épület úgy döntött, mégis egyhelyben marad. Mindenesetre nem volt túl kellemes érzés, remélem sok ilyen ébresztő nem lesz. A hírek szerint 4.4-es magnitúdójú volt.

Kenzo Tange úr élete egyik főműve az Odaibában található Fuji TV székháza, ami merész külsejével még egy ilyen városban is feltűnést kelt, mint Tokió. Őrült vagy zseni az idős építész? Ezt mindenki döntse el maga. Egyébként az ő nevéhez fűződik a pár posttal lentebb már bemutatott mikrocsippel remixelt Notre Dame katedrális kinézetű Tokyo City Hall is. Az öreg nem viccel.

Egy dolog biztos, taxis és postás nem leszek Tokióban. Péntek este a Womb nevű helyre egy egész jó buli volt meghirdetve, el is indultam 11 körül, hogy időben odaérjek. A térképet persze nem rajzoltam le, mert - gondoltam - faszagyerek vagyok és úgyis megjegyzem, meg egyébként is odataláltam eddig mindenhova. Ezek után evidens, hogy csak részben sikerült az útvonalat megjegyezni, és kb egy órán keresztül bolyongtam a környező utcákban és sikátorokban és ennek ellenére nem sikerült megtalálni a helyet, pedig még rendőri segítséget is igénybevettem. Shibuya már csak ilyen, valami miatt állandóan képtelen vagyok megtalálni a metróállomás kijáratát.

Bár az nem derült ki, hogy a Womb hol van, az már biztos, hogy sikerült megtalálnom Tokió egyik leggusztustalanabb környékét. Maga Shibuya sem teljesen evilági, de ezen a nem túl nagy területen egymást érik a bárok és a különböző szórakozóhelyek valamint a kis sikátorokba települt love hotelek, ahol kb 8 ezer forintnyi összegért lehet "megpihenni" (értsd: barátnő/prostituált/etc baját ellátni) és míg a bulit kerestem, legalább tíz csaj jött oda masszázst ajánlgatva, mégpedig nem is akármilyet - "Mácádzsi dzsápáníz sztájl, blódzsáb!" Az ajánlatot nyomatékosító kézmozdulatokat mindenki képzelje mellé magának. :D

Kb fél 2-kor meguntam a szarakodást és leléptem haza. A Womb pedig természetesen azon az egy utcán van, ahova nem mentem be.

Ma elmentem körülnézni a város szívében lévő császári palota melletti Hibiya parkba. Valószínűleg nem ez a város legszebbje, de egynek elmegy. Van szökőkút meg tavacska meg árnyas rész meg minden, de igazából aki nyugalomra vágyik így nyár vége felé, az jobban jár, ha inkább valami forgalmas útkereszteződésben vagy zajos építkezésen húzódik meg, mert a kabócák elképesztő hangerővel zizegnek minden egyes fán - és legalább annyira kellemes a hangjuk, mint egy fogorvosi fúrónak.

Meg akartam nézni a hájtek vonatokat a parktól pár sarokra lévő Tokyo állomáson kicsit közelebbről, de egyszerűen képtelenség odaférkőzni. Mindenhol beengedőkapuk vannak, a vágányok meg kb egy emelet magasan, úgyhogy semmit nem lehet látni. Majd ha megyek valahova, szédelgek egy kicsit a peronokon. :) Az állomás előtti Marunouchi Buildingbe azért benéztem és csináltam pár képet a párába burkolózó városról a 36. emeletről. Indzsoj!

Itt vannak a múltkor beígért képek. Most időben odaértem, igaz nap nem volt sok a naplementéhez, de az apró dolgoknak is örülni kell. :) Bocs a kisebb kihagyás miatt, a nyakamba szakadt elég sok meló, ráadásul a customer service részleg is nyaral, úgyhogy nem túl kedvező a helyzet. Nem baj, lesz ez még így se!

Hétvégén egyébként elég sok érdekes dolog történt, többek között egy kedves ismerősöm révén lett mobiltelefonom és ezzel a "senki" státuszból sikerült egy szinttel feljebb lépni. Vasárnap elmentem Enoshimába, ami egy öböl menti kisváros valahol Yokohamától délre. Nem tudom milyen messze van, kb másfél óra volt vonattal Shinjukuból, ami kb fél órára van tőlem. Szóval valahol a halálban a lehet. Sajnos sikerült megfejtenem, hogy ott lesz a beach party, azért vesztegettem rá ennyi időt. A buli egy fából készült épületben volt a homokos parton, de volt még x másik ilyen hely mellette, mindegyik másfajta zenével/kajával. Annyira nem jött be, de maga a környék se, mindenhol a feketére sült kiszőkített hajú, rettenetesen menő szörfös gyerekeket meg az ugyanígy kinéző nőiket kellett kerülgetni - spring break japán módra. Enoshimában van egyébként egy nagyon szép sziget, amit nem láttam. Majd legközelebb, ha kilométerhiányom lesz.

Folyt. köv.

Azt hiszem, ez nem az én napom volt. Itt van kábé 10 percre tőlem ez a toronyház egy nem annyira rossz kilátóval a 46. emeleten (a gyorsliftet minden vidámpark és extrémsport rajongónak ajánlom, de Anettka is gyakorolhatna rajta mielőtt kilövik), gondoltam csinálok pár naplementés városképet. Na most ebből az lett, hogy először is lekéstem a naplementét, másodszor pedig elfelejtettem az aksit belerakni a gépbe. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy visszafelé még a boltba is elfelejtettem bemenni. Szerencsére nincs minden veszve, mivel a múltkor csináltam pár képet fent. Íme az egyik ízelítőnek.

Ma rettenesen nem volt türelmem semmihez, úgyhogy ez a post se lesz valami hosszú. Délután Shibuyában jártam, ami Tokió egy fiatalok által nagyon kedvelt kerülete. Próbáltam a helyi arcokat fotózni, de a nagy tömegben a teleobjektív nem nyerő és 10 perc után feladtam az erőlködést, ahhoz meg nem volt idegzetem, hogy állandóan odamenjek mindenkihez engedélyt kérni. Valószínűleg futnom kell még ott néhány kört míg sikerül egy pár használható képet csinálni. A Shibuya központjában található Hachiko térről nyílik a Sentaa (center) gai nevű keskeny utca. Ide bemerészkedni kábé olyan élményt nyújt, mintha Mos Eisley-ba mennénk, ugyanis itt mozognak a legdurvább kinézetű figurák - a sentaa guyok meg a ganguro csajok. Ha valaki esetleg nem tudná mi az a ganguro, itt van elrettentésül ez a nagyszerű oktatóvideó. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott. Ezeket egész egyszerűen nem vagyok hajlandó lefotózni, félek, hogy tönkremegy a gép.

Az úgy volt, hogy el akartam menni Ginzába fotózni késő este amikor már nincs hárommillió ember egy négyzetméteren, erre látom, hogy fel van túrva az egész. Muszáj ilyenkor túrni, napközben kivitelezhetetlen.

Japánban vannak a világon a legprecízebb útlezárások, ehhez nem fér semmi kétség. Színes bólyák, mindenféle villogók, kis kerítések, szép nagy feliratok precízen elrendezve a 10 centis lyuk körül, és ezen felül a biztonság kedvéért ott sétálgat egy narancssárga világító botot lóbáló figura, aki útba igazít, ha esetleg a látványos installáció ellenére nem vennéd észre hogy rendkívül fontos dolgok történnek az úton. Ez itt eddig teljesen normális, de ma olyat láttam, ami még engem is hangos nyerítésre ingerelt - egy kb másfél méter magas fénytáblát, amin egy zászlóval integető egyenruhás személy animációja loopolt folyamatosan (lásd fenti kép, csak 25fpssel). Ha partyszervező lennék, azonnal beszereznék egy párat.

Rafael Vinoly tervezte az 1996-ban megnyitott Tokyo International Forumot, ami egy hatalmas konferencia- és rendezvényközpont a város szívében, pár percre Tokyo és Yurakucho állomásoktól. Mit mondjak, szép szellős! ;)

Kapom közben a rikveszteket, hogy miről írjak meg mit fotózzak. A legtöbben természetesen a japán lányokra kíváncsiak, meg arra, hogy milyen cuccokban járnak a fiatalok úgy általában. Mindent az olvasókért, szóltam Tibi bácsinak hogy intézze el, nemsokára lesz ilyen témájú post is. Addig is, itt egy nem túl régi kép ízelítőnek.

Ági kérdezte, hogy vannak-e egyáltalán parkok Tokióban. Van egy pár, szép nagyok és egyben állítólag nagyon szépek. Majd lesz parkos post is, csak a legtöbb bezár fél 5-kor, én meg későnkelő típus vagyok. :D

Kérték páran, hogy csináljak képeket a lakásról meg a lépcsőházról. Igyekszem ennek is eleget tenni, bár olyan sok látnivaló nincs, csak a szokásos minikád meg a villogó wc kontrol panel.

Végül felmerült a kérdés, hogy mit is csinálok itt tulajdonképpen. Lényegében azt, amit otthon. Szerencsére olyan munkám van, ami nem köt helyhez, mindössze internetkapcsolat kell hozzá, és mivel nagyon untam már a banánt Debrecenben, leléptem egy időre a világ legérdekesebb városába. Persze dolgozni itt is kell, azt nem úszom meg, de ha kilépek az ajtón, nem a feltört postaládám meg suttyó hajdúvolános buszsofőrök várnak. (Ja, ha már itt tartunk lenne két kérésem: aki esetleg látott egy felnőtt mopszot valami szokatlan helyen feltűnni Debrecenben a múlt héten, az legyen szíves szóljon már ASAP, aki pedig segédkezett az eltűnésében legyen szíves haladéktalanul megdögölni. Köszönöm!)

Továbbra is szívesen fogadom a témajavaslatokat. Írjatok mélt!